Unalmas

Szeptember 21, 2006

Az volt a tegnapi napom. Unalmas, de nagyon. Nem voltam valami jól se, mondjuk, de azon kívül, hogy napközben dolgoztam, majd hazamentem, olvastam, nem sokat csináltam. A mai napom sem sokkal pörgősebb, este megyek kedvesemhez aludni (bár többször céloztam rá diszkréten, hogy az ágyikója 1, azaz egy darab személy pihenésére elegendő, feltéve, hogy az ember nem magasabb 1.65 méternél, de ez nem hatja meg :D ), ott meg nincs se tévé, se internet, se semmi, úgyhogy szerintem holnap sem fogok izgalmas dolgokról mesélni nektek. Az ültem egy keretes házban és elvoltam, az nem izgalmas, ugye? Bár ki tudja, innen kijutni csillaghegyre elég kalandos lehet. :D

Blues lemez, Blues kocsma

Szeptember 20, 2006

Nagy este volt a tegnapi. Nem, nem arra gondolok, hogy egy tétel ember szétverte a Blaha Lujza teret, amíg azt az utcát, ahol élek békén hagyják, addig magasról leszarom. Bocs.
Inkább arra gondolok, hogy vagyok ‘oly szerencsés, hogy ismerősömnek, sőt cimborámnak tudhatok egy Ifj. Katona Tamás nevezetű blues gitáros/énekest, akinek tegnap jelent meg az első lemeze. De milyen lemez, az iskoláját neki! Nem vagyok egy blues rajongó, de ebben a lemezben akkora húzás, akkora feeling, akkora rock’n'roll van, hogy az elképesztő. Egy fiatal srác, és egyszerűen olyat rakott le az asztalra, hogy a nagy öregek bizony hümmögve fognak bólogatni, majd a későbbiekben széles mosollyal kezet fogni Tomival, és gratulálni neki, amikor a legnagyobb blues rendezvényeken fog játszani a srác velük. Mert fog, ehhez kétség nem fér.

No, a lemez megjelenésének okán tegnap elcsámborogtunk a Nothing but the blues pub-ba, hogy megünnepeljük eme jeles eseményt, nagyon szépen meg is töltöttük a helyet, rengeteg zenész, és nem zenész volt ott, mindenki Tomi vállát lappogatta, és gratulált neki, szívből, őszintén. Egy ilyen lemezt hallva máshogy ezt nem is lehet. :) Azt hiszem, olyan emberkkel hozott össze a sors, hogy olyan helyen és időben lehettem ott, ami szerepelni fog a jövő rocklexikonjainak lapjain. Amikor majd egy sör mellett csendesen beszélgetünk az ismerősökkel, és felvetődik a téma, hogy “Emlékszel, amikor Tomi első lemezét ünnepeltük itt, még nem ismerte Tomi nevét az ország?”, akkor hazamegyek, és mosolyogva fogom a lejátszóba helyezni azt a korongot, amit Tomi tegnap dedikálva a kezembe nyomott. És bizony előkapom a léggitárt, mert ezt máshogy hallgatni nem lehet.

Egy ostrom története

Szeptember 19, 2006

A tegnap este úgy alakult, hogy öcsémmel kimentünk a Kossuth térre. Miért? Azért, mert néhány híradás 1000 tüntetőről beszélt, néhány párezerről, és kíváncsiak voltunk, hányan vannak, mi is van ott valójában. Nos, sok tízezer embert találtunk ott, nem 1000-et, de nem is ötezret. Sétáltunk, nézegettük, mi a stájsz, míg egyszer csak jött egy srác, hogy néhányan bementek az MTV épületébe, hogy átnyújtsanak egy petíciót beolvasásra, de az ott lévő biztonsági őrök nem hogy nem vették át, de még gyakorlatilag le is tartoztatták őket. Akinek van kedve, menjen a Szabadság térre, hozzuk már ki őket. Elindultunk sétálva, de nem ám pár százan, mint ahogy olvasni lehet, hanem legalább 10-15.000 ember. A rohamrendőrök kordont álltak a bejáratnál, néhány fasz néha hozzávágott valamit a pajzsukhoz, de amúgy csak “álljatok át” meg “magyar rendőr velünk van” skandálás volt, amíg egyszer csak elkezdték használni a könnygázsprayket. Nem kellett volna. 50-60 fiatal (nem csőcselék, és nem lumpen elemek, hiába olvassátok ezt) rátámadt a rendőrökre, és két óra alatt gyakorlatilag szarrá verte a magyar rohamrendőrséget, és elfoglalta a Magyar Televízió épületét. Sajnálatos következmény, hogy a balhé szagára megjelentek az agyatlan huligánok és felforgatók, és miután a fiatalok elfoglalták az épületet, bementek balhézni meg fosztogatni. A híradásokban az áll, hogy nem sikerült az ostromlóknak bejutni a fontos helységekbe. Ez nem igaz. Bent voltak a közvetítő szobában, csak a tévések elmenekültek, így nem tudták használni a kütyüket természetesen. Mint mondottam volt, az ostromot nem egészen száz ember hajtotta végre, a többiek, vagy 10.000 ember, köztük én is, békésen álltunk, többnyire beszélgettünk egymással. A hírekben az áll, hogy a békés tömegbe nem dobtak könnygázgránátot, és nem használták ellenük a vízágyúkat. Ez sem igaz. Én is kaptam mindkettőből, pedig igazán nem álltam a bejárat közelében, és a kezemet sem emeltem fel egyszer sem, csakúgy, mint ahogy a körülöttem állók sem. Részemről akkor indultam haza, amikor elkezdték a kocsikat gyújtogatni, mert azt nem vette be a gyomrom, úgyhogy az igazi durva ramazuriról nem tudok beszámolni, de nem is érdekel. Sokan indultunk akkor el. Olvashattok a médiában csőcselékről, futballhuligánokról, szélsőjobbos felforgatókról, csakhogy ezek éppen akkor valahol máshol voltak jórészt. A TV székháznál én nem láttam egyebet, mint egy csalódott, és nagyon dühös tömeget, néhány tíz vandál faszpörgettyűvel megfűszerezve, akinek elege van a baloldalból is, jobboldalból is, igazából nem szeretne semmit, csak élni valahogy. Néhány tízezer embert, aki úgy gondolta, hogy nem lehet tovább hülyének nézni és eltaposni egy ország népét 390 idiótának. Ismertek, nagyon magasról leszarom a politikát, de itt és most valami történik. Lehet hogy nagyon szar dolog, sőt valószínűleg az. De megállítani ezt már nem lehet. Elege van az országnak. Mondjuk kindulva abból, hogy eddig mindent megszívtuk, valószínűleg most is szívni fogunk, de ez van. Ettől még minden tiszteletem azé, aki megpróbál tenni ellene valamit.

Hétvége

Szeptember 18, 2006

Kezdjük az aktuális hírekkel: hazudnak a kommunisták. Kérdés az, hogy ez miért okoz ilyen nagy balhét. Eddig is tudtuk, hogy hazudnak. Tényleg ennyire buták az emberek, hogy csak akkor döbbennek rá erre, ha magától a főkomcsitól hallják? Szánalmas. A másik szánalmas meg az, hogy ha a jobboldal elkezd uszítani, itt is jönnek a benzinnel töltött sörösüvegek, mint tavaly a franciáknál. Vagy úgyis most van kinn Gyurcsány az oroszoknál, maximum megint behozza a tankokat. Meglátjuk.

Na, váltsunk érdekesebb dolgokra: tuljadonképpen sok érdekes nem történt. Pénteken meló után kibuszoztam Pécelre Mártiékhoz, Mártival megnéztük az Odaát című sorozatnak az első két részét, amiből az első iszonyú jó és félelmetes, a második viszont, ha nem is harmatgyenge, de az elsőhöz képest piskóta. GC versenyre nem tudtam eljutni, mert Disznó elment barlangászni, egy autóval egyedül meg nem lett volna valmi kifizetődő. Attikáékkal nem értem volna fel az esti koncertre. Másnap Gabival felszereltük a csatornát, gészen párhuzamos lett, aztán csűrtem haza, mert a barlangászat miatt rám maradt a pakolás. Megint. Ezzel amúgy tele van a puttonyom, de ez egy másik történet.

Az esti koncert baromi jó volt, sokan is voltak, nem is szólt szarul, a hangulat is remek volt. Hiába no, a pesti közönség azért nem semmi. :) Vasárnap punnyadtam, délután meg Zolcsinál installáltunk padlószőnyeget hatalmas szakértelemmel. Bármilyen szakember sírva hívta volna a mamáját, az biztos, de lenn van, és ez a lényeg. Aztán öcsém ébresztett valamikor éjfél után, hogy több ezer ember van a Kossuth téren, és áll a balhé. A többit tudjátok. :)

Sűűűűrűűűűűűű

Szeptember 14, 2006

Ejj, kicsit sűrű a hétvége. Mármint az lenne, ha tudnék többfelé szakadni, ugyanis egyrészt el kéne mennem szombaton geocaching versenyre, este 8kor meg koncert a kék yukban. Na ez már nagyon terces, 20 kilcsi gyaloglás után lenyomni egy koncertet, úgyhogy ha úgy döntenék, hogy nem megyek a versenyre, akkor rögtön elmehetnék egy 7 órás barlangtúrára Pécs mellé. Na, akármit is csinálok, 9ig játszunk, aztán mehetnék, ha tudok majd mozdulni, Backyard Babies koncertre. Szét fogok szakadni, csessze meg a ló. Nem kéne már ilyen kurva öregen a fiatalok életét élni.

Nameg kicsit szárba szökkent a pöcsöm. A kormány január elsejével megszünteti a diákkedvezményt, mint intézményt. Szép, mi? Fizess mindenhová teljesárú belépőt, utazz mondenhová teljes áron… A NASA már érdeklődik a Gyurcsány Ferenc arcát borító bőrréteg összetétele felől, mert ahhoz képest az űrsiklók kerámiaborítása tescos nylonzacskó. Fel vörösök, proletárok. Ezt akarta az ország, ezt kapta az ország. Örvendezzetek vala neki. Én részemről, ha módom nyílik rá, szedem a sátorfámat ebből a mocsokból.

Lehet mobilról blogolni vajon?

Szeptember 13, 2006

Lehet. Na most már semmi sem ment meg titeket, még a villamosról is az agyatokra tudok menni. :-D

Költözés

Szeptember 13, 2006

Átköltöztem a freeblogról. Teleszaladt a hócipőm vele, de nagyon, nem is volt kedvem postolni. Ez a wordpress talán jobb, két barátom is itt blogol, és úgy tűnik elégedettek, úgyhogy nem látom okát, én miért ne lennék az. :) Meglátjuk. Ha szépen jönnek a postok, akkor jó. Ha nem, akkor két dolog lehetséges:

1. Ez is lassú, szar, és elszállós

2. Randa lusta disznó vagyok, és nem írok bele.

Természetesen mind a kettőre van esély, de reménykedjünk benne, hogy nem így lesz. De hát a jövő útjai kifürkészhetetlenek, ugyebár… no, egyenlőre örüljünk a szép vénasszonyok nyarának, tessék kimenni a szabad levegőre, nem a gép elött poshadni, és az én hülyeségeimet olvasni. Sipirc!