Vissza a suliba

Szeptember 25, 2007

Iskolás lettem megint. Ez van. Audiovizuális szakasszisztens szakra járok, a Szent István Egyetemre, mert azt gondolom, hogy az nekem jó. Aztán majd elválik. :D

Persze szívás azért van már rögtön. SZIE, Gödöllő, ugye. Ez elég rosszul hangzik, de tekintve, hogy a gödöllői hév mellett lakom, 45 perc alatt beérek, vidék ide vagy oda. Nem is drága, mert van diákigazolványom, bizony. :) Igen ám, de az egyetemet felújítják, ezért egy csomó részét szétbombázzák, úgyhogy átrakták a képzést pestre. Sebaj, hol lesz? XVIII. kerület, Havanna lakótelep közepe. Hogy azt a jó…!!!! Van vagy másfél-két óra az út bkv-val. Ez a kisebb baj. A nagyobb az, hogy annak idején a Havanna lakótelepre telepítették a szegény elnyomott kisebbséget, akik nem tudtak maguknak lakást venni, ezért kaptak a jóságos magyar államtól. Ebből kifolyólag mind a mai napig, hát…. meglehetősen színes a paletta arrafelé. Sokat utazok, aztán a végén még meg is böknek. Fasza. :D

Viszont a tanterv meg az órák jó része nagyon fasza, ma volt pl. fototechnika, egész délelött, marhára élveztem. A délutáni angolt már nem annyira, mert nagyon könnyű volt. Megígérte a tanár, hogy szétszedi a csoportot kétfelé, aki nem nagyon beszéli a nyelvet, az megy az egyikbe, a kicsit jobban gagyogók a másikba, szóval lehet hogy ezen a téren is lesz pozitív változás. Ha meg nem, legalább nem kell kűzdenem a kreditért. :D Reméljük hát, hogy Havannát túlélem, és egy csomó rohadt jó dolgot fogok tanulni. Alapvetőleg tökre fel vagyok dobva. :)

Dóra sínyli, hogy mindenféle pletykák miatt csúnyán néznek rá az emberek. Nem tudom, milyen pletykák ezek, de álljon itt feketén-fehéren a helyzet, hogy mi történt, ettől komolyan nem történt sem több, sem kevesebb. Tehát:

Van egy Gábor nevű srác. Dóra találkozott vele addig is sokat, amíg még együtt voltunk, mondván csak barátok. Elhittem, persze, hogyne hittem volna, maradéktalanul megbíztam benne. A szakításunk után egy idővel kiderült, hogy a “csak barátjával” bizony megcsalt azért engem. Elmondása szerint csak smároltak, meg kavartak, dugás nem volt akkor még, hogy ebből mennyi igaz, azt nem tudom, de kurvára részletkérdés, nem is érdekel. A szomorú az, hogy erre nekem kellett rájönnöm, nem mondta el. Megbukott vele, ez így szokott lenni, ha az ember fia nem teljesen hülye. Mikor tetemre hívtam, először persze tagadott, aztán rájött, hogy nem fog menni, és beismerte a dolgot. Meghallgattam a “de nekem nem jelentett semmit” és hasonló közhelyeket. Utána is még többször mondta, hogy nem jön be neki a srác, csak jó valakivel lenni, meg mit tudom én. Nos, azóta már hivatalosan is járnak egy jó ideje, dolgozik a fűrészmalom rendesen. Hazudott. Átvágott. Ez van, de ennyi történt, nem több. Aki ezért ítéli el őt, megteheti, mert ez az igazság, de aki valami más megalapozatlan híresztelés miatt tekint rá ferde szemmel, nyugodtan abbahagyhatja, nincs rá alapja. Különben is, ezért én haragszom rá, és lehet benne valami, hogy meg is vetem érte. Sőt, biztos. De veletek tett valami rosszat? Nem. Hát akkor meg? A másik, többen kérdezték, ezt Dóra is reklámozza szívesen, ha szóba kerülök, hogy úgy hallották, voltam a táborban egy lánnyal, és mások is voltak a szobában, igaz-e ez. Igen, igaz. És akkor mi van? :)