Tiszatardos

Eox barátom vett egy telkecskét Tiszatardoson. Ez a falu Tokajtól nem messze, a Tisza partján (de meglepő!) fekszik, komp köti össze Tiszalökkel. Hihetetlenül csendes, nyugodt kis hely, és valami szívfájdítóan gyönyörű.

Nos, a telek amit vett, hát hogy is mondjam… kicsit dzsungeles. És ha már dzsungel, miért ne akácfából legyen? Mondta hát, hogy menjek le vele, oszt segítsek írtani. Persze, miért ne, egy kis friss levegő, testmozgás sosem árt. Le is autóztunk, (szombat reggel, péntek éjjel meg Alhana koncert, voltám már kiphentebb) ő nagyon régóta jár oda nyaralni, jóban van a Rév büfé tulajdonos/kocsmárosával (bizonyos Bandi). Van ott egy kis ház, ott húztuk meg magunkat. Szóval szombat délelött így hármasban nekiálltunk írtani az akácot, ebből kifolyólag testemen a megszúrt területek aránya rohamosan átvette a vezetést a nem megszúrtak fölött. Haladgattunk, este meg sütöttünk szabad tűzön husit. Hú de cudar hideg volt! A kaja viszont fenomenális lett. Másnap még írtottunk egy tételt, aztán, miután Eox valami ITIL vizsgára készül, nekem meg jogot kellett tanulni, némi matekkal karöltve, tanultunk pár órácskát. Este irány haza, kilencre itthon is voltam.

Tiszatardos mérhetetlenül szép. Ha Tokaj felé jártok, autózzatok el arra, megéri. Ha meg már ott vagytok, ne felejtdetek el betérni a Rév büfébe Bandihoz egy italra.

Sztori

Tegnap találkoztam keresztapámmal, aztán elmentem sörözni csoportársaimmal, hárommal, szám szerint. Beültünk a Móricznál egy kocsmába, hová a BME-sek járnak, voltak is ott, csocsózgattak, majd szépen leittasodtak. Ücsörögtem ott a három csajszival, az egyik részeg srác meg elkezdte fűzni őket. Egészen jól szórakoztunk, hozott nekik mogyorót, meg mittomén. A velem szemben ülő két lány nagyon jó barátnők, és mindíg ugyanazt mondták: nem kérünk, nem megyünk, köszi de nem, stb., ráadásul majdnem mindíg egyszerre. Ez kezdett feltünni a srácnak is, szinte láttam, ahogy forognak a fogaskerekek, és azt mondta: “Ti olyanok vagytok, mint a …izé, na…öööööö (kis villanykörte felkapcsolódik a feje felett), mint a SZINONÍMA IKREK!!!” Majdnem beesetem az asztal alá, pedig egyetlen egy sört ittam. ))

Geocaching verseny

Most volt okt. 6-án, és bizony jól elmentünk rá. Öcsém, jómagam, Doki cimborám, és egy csoporttársam vágtunk neki a dolognak. Péntek este autóba be, irány Komlóska, illetve Erdőhorváti, ami 5 kilóméterre van Komlóskától, mert ott volt szállás. Jóval Miskolc felett van a hely, volt vagy 250 kilóméter, de megérkeztünk.

Az első kellemes meglepetés rögtön a szállásnál ért. Egy tökéletes felújított régi parasztház, a kertben tűzrakóval, hátul tavacskával, körben pedig a Zempléni hegység. Nem kicsit gyönyörű. Frankó kis négy ágyas szoba, tiszta, takaros. Mit ad isten, még egy üveg tokaji borocska is várt minket a házigazda ajándékaként, méghozzá nagyon finom! Mindez 2500 forintért fejenként… Sebtiben el is költöttük a borocskát, vacsiztunk, aztán lefeküdtünk, hogy a szombaton pihenten vágjunk neki a versenynek.

Másnap reggel 7kor kelés, irány Komlóska. Simán megtaláltuk a bázist, a szervezők is akkor kezdtek tollászkodni. Kávé, egy jó reggeli, és fél tízkor indulhattunk is. Közben befutott Attika és Judy is. Neki is vágtunk a versenynek, 15 pontot kellett megkeresni. Az elsőnél persze beindult az Attika-féle hisztigépezet, hogy a “kurva anyját, szintkülönbség van.” Mi legyen a Zempléni-hegységben, ha nem az??? Na mindegy…. Dokinál volt gombahatározó, így közben remek őzlábgombákat is találtunk, elkezdtük gyűjteni egy szatyorba. A második pont kicst húzós emelkedőn volt, a harmadik szintén, de még jól bírtuk a kiképzést. A következő ponthoz szinte úton és szintben jutottunk el, jólesett egy kis pihenés. Keresgettük a pontokat, közben valahogy visszakeveredtünk a bázishoz, persze nem azt akartuk, de hát valamit elkúrtunk. Na ennek egy meredek hegyoldal, és némi szelés a dzsindzsában lett a jutalma, itt főképp Disznó hisztizett. Még egy pont, aztán valami kiszáradt szőlőtőkéken keresztül lejutottunk egy betonozott útra, amely két további pontot is tartalmazott, egymástól mintegy 500 méterre. 5 volt még hátra, kiszúrtunk három pontot, ami közel volt egymáshoz, ráadásul túristaúton, meg kettőt közel a bázishoz. Igen ám, csak ez a három pont fenn volt a Komlóskán, 300 méterrel felettünk… sebaj. Elindultunk a piros T jelzésen, emelkedett meredeken, de hát ez van. Aztán egyszer csak elkezdte megkerülni a hegyet, szintben. Jó volt pihenni, örültünk… akkor még. Mikor 300 méterre volt a pont, de még mindíg 100 méterrel felettünk, akkor már nem annyira. Érdekes ez a piros T út. A vége abból áll, hogy egy KIBASZOTT meredek hegyoldalon kapaszkodsz fel, és attól túristaút, hogy néha egy-egy fára fel van festve a jelzés. Út maga az viszont nincs, ilyen meredeken nem is lehet szerintem. Na ott éreztem azt, hogy keselyűk fogják széthordani a hiénák által fehérre pucolt csontjaimat, de végül csak felértem. Mind kiderült, a többiek is alig bírták, csak nem mertek szólni ők sem. ) A három láda úgy 300-300 méterre volt egymástól, elég durva helyeken, majdnem le is estem egy szakadékocskába, de épp volt ott egy fa, úgyhogy himbálództam egyet, aztán mégis inkább fenn maradtam, jobb az ott nekem, gondoltam magamban. Csak Doki sápadt el egy picit…. letrapp a hegyről, nagyon szar út, nagyon meredek, de lefele vitt. Két pont még. Csak kibírjuk. Attikáék itt adták fel a versenyt. Mi nyomultunk tovább, némi szelés árán meglett az utolsó elötti pont, de basszus, 20 perc van csak 17 óráig, és addig vissza kell érni a bázisra, különben kiesünk. Jáááááááááááááájjjjj! Futás! Tökön-babon át irány az utolsó pont. Persze jött közbe átvághatatlan erdő, árok, minden. Megvan, hurrá! 9 perc ötig. Futás! Ekkor már csak ketten voltunk Dokival, öcsém és csoporttársam a betonúton elindultak vissza a bázisra. 400 méter a bázis légvonalban, gyerünk, menni fog… aha. Itt egy szakadék, van vagy hat méter mély, két méter széles. Na neeeee…. nekifutás, ugrás. Sikerült mindkettőnknek, épphogy csak, de meglett. Rohanás tovább, látjuk az utat…. és egy NYOMORULT PATAKOT, AMI ALATTA FOLYIK, meg egy meredek partot. Bazzz… nem baj, akkor is. Rohanás, patakon átrepülés, majdnem belecsúszás, de kinn vagyunk az úton, bár levegőért kapkodunk mint az állat. 150 méter a bázis, már látni. Hát erre nem megjelenik Disznó kényelmesen sétálva az úton, mondván: Nahát, fáradtnak tűntök! Na nekem sem kellett több, kezébe a GPS, 150 sprint, de hirtelen! Neki is indult, én utána. 16:59:50-kor GPS le az asztalra, megvaaaaaaaaaaaaaaaan. Kemény volt, de baromi jó. A táj gyönyörű volt, hisztit is viszonylag keveset hallgattam, a társaság is remek volt, szóval soha rosszabbat!

Összesítve: 19,1 km legyalogolt táv, 981 méter szintemelkedés, 2.6 km/óra átlagsebesség, 3.9 km/óra mozgási átlagsebesség.

Tavasszal megyünk újra. Netán kedvet kapott valaki? ))